Szalay Barbara

Szalay Barbara

tanító

Számomra nagyon fontos a jókedv, a vidámság és az együttműködés, legyen szó a gyerekekről, a szülőkről és a kollégákról egyaránt.
Nélkülözhetetlennek tartom az egymást segítő, szeretetteljes légkört, melyben a gyermek és a pedagógus is ugyanolyan jól érzi magát, ahol kibontakozhat a személyiség, mely ezáltal szárnyalni tud.

2005-ben diplomáztam tanító (ènek-zene műveltség területen) és óvodapedagógus szakon a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán.

Óvódapedagógusként kezdtem a pàlyàm, majd abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy ovisaim útját továbbkísérhettem alsó tagozatos tanítójukként. Ekkor tapasztaltam meg először, hogy egy kisgyerek életében mekkora változást jelent belépni az iskolai èletbe és hogy az óvoda-iskola közötti átmenet megkönnyítésében milyen hatalmas szerepe van a pedagógusnak.

Azóta alsó tagozatos tanítóként tevékenykedem, de szívügyem maradt az óvoda-iskola közti zökkenőmentes átmenet biztosítása a gyerekek számára.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az Új Budai Alma Mater iskola életébe támogatóként, valamint szeptembertől az éppen leendő elsősök tanítóként kapcsolódom be Viola párjaként, ahol a gyerekeket bevezethetem a betűk világába, az olvasás csodáiba.

Számomra nagyon fontos a jókedv, a vidámság és az együttműködés, legyen szó a gyerekekről, a szülőkről és a kollégákról egyaránt.

Nélkülözhetetlennek tartom az egymást segítő, szeretetteljes légkört, melyben a gyermek és a pedagógus is ugyanolyan jól érzi magát, ahol kibontakozhat a személyiség, mely ezáltal szárnyalni tud.

Nagy lelkesedéssel várom a közös munkát.

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: szalaybarbara@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál