Mészáros Lilla

Mészáros Lilla

magyar- és történelemtanár

A magoltatás és a tananyag bebiflázása helyett mindig is valami mást akartam: valami, ami a gyakorlatban is működik, beépül és bármikor előhívható és használható.

Pedagóguscsaládba születtem, pedagógusgyerekként nőttem fel. Fiatalon mindent elkövettem, hogy még véletlenül se keveredjem a tanári pályára: érettségi után az ELTE Jog-és Államtudományi Karára nyertem felvételt, de két szemeszter után tudtam, tévúton járok. Ezután az ELTE Tanárképző Kar magyar–történelem szakára iratkoztam be, és az elkövetkező négy év egész életemre hatást gyakorolt: hivatásra leltem. A 2002/2003-as tanévben az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytattam tanulmányaimat magyar kiegészítő szakon, ahol bővíthettem szakmai tudásomat. Ekkor kezdtem el dolgozni alma materemben, a csepeli Katona József Általános Iskolában. Az itt töltött 20 év a legkülönbözőbb szerepekkel és feladatokkal talált meg. Voltam osztályfőnök, szakmai munkaközösség vezető, mentortanár, kerületi tantárgygondozó, tehetséggondozó, munkafüzet írója, tankönyvek lektorálója.
Húsz év alatt sokat mertem / tudtam változtatni oktató-nevelő munkámon. A leckékre szabdalt tanítás, az egyik napról a másik napra megőrzött tudás transzferálása valami mássá. Legyen ez használható tudás: az olvasás megszerettetése, a kreatív írás megalapozása, a kritikai gondolkodás, de akár az iskolarádió működtetése vagy egy színdarab előadása. A magoltatás és a tananyag bebiflázása helyett mindig is valami mást akartam: valami, ami a gyakorlatban is működik, beépül és bármikor előhívható és használható. Ennek személyiségformáló ereje vitathatatlan: a használható tudás magabiztos, bátor, jókedvű, boldog tizenévest jelent.
Őszinte, kíváncsi, mosolygós, határozott és következetes tanári szerepem hívott az Alma Materbe.

 

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: meszaroslilla@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál