Horváthné Lovász Erika

Horváthné Lovász Erika

tanító

Óráimon központi szerepe van a játékoknak. Úgy gondolom, hogy minden ismeretanyagot közelebb tudunk vinni a gyerekekhez játékokon keresztül, miközben egymáshoz is közelebb kerülünk és egy jó közösség alakul ki, ahol sok közös élménnyel gazdagodunk, sokat nevetünk.

2011-ben végeztem a győri Apáczai Csere János Kar tanító szakán, 2019-ben pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedagógus szakvizsgát tettem játékmentor/játékszakértő szakirányon.
16 évig néptáncoltam, elvégeztem Székesfehérváron egy néptánc csoportvezetői tanfolyamot is. Győrben tanítottam 3 évig, majd 2014-ben Budapestre költöztem, ekkor kerültem az Újalmába.
Jelenleg a 4.a osztály osztályfőnöke vagyok, jövőre elsős tanító. Az iskolában a gyerekeknek matematikát, rajzot, technikát, testnevelést és éneket tanítok, valamint a zumba és tánc és dráma szakkör is hozzám tartozik.

Fontos az életemben a népzene, a népi hagyományok szeretete, igyekszem ezzel a gyerekeket is megismertetni.
Óráimon központi szerepe van a játékoknak. Úgy gondolom, hogy minden ismeretanyagot közelebb tudunk vinni a gyerekekhez játékokon keresztül, miközben egymáshoz is közelebb kerülünk és egy jó közösség alakul ki, ahol sok közös élménnyel gazdagodunk, sokat nevetünk.
Szeretnék egy szeretetteljes, nyugodt légkört kialakítani, ahol a gyerekek jól érzik magukat, szeretettel fordulnak egymáshoz, tanáraikhoz és saját magukhoz is. Egy ilyen közösségben pedig már tényleg játék a tanulás.

 

 

 

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: info@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál