Kuszkó Henrietta

Kuszkó Henrietta

Szolfézs- és énektanár, magánének tanár, Vadalma kórusvezető

Csodálatos látni, amikor gyerekek-felnőttek egyaránt változnak-fejlődnek, kinyílnak az éneklés, a zene hatására. A zene nem mindenkinek a hivatása, de mindenkinek lehet egy eszköz, amit használhat a szabad önkifejezésre.

Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.“./Kodály Zoltán/

Ének-zene tagozatos iskolába jártam, mindennapos énekléssel, kórusünnepekkel. Délutánjaimat a Zeneiskolában töltöttem, szolfézzsal-zongorával és barátokkal, miközben közösséggé váltunk. A zene teljesen átitatta lelkemet. Szakközépiskolai tanulmányaimat Szombathelyen végeztem.

Diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumának ének-zenetanári, szolfézs- zeneelmélet- karvezetés szakán szereztem, majd rögtön el is kezdtem tanítani.

Mivel nagyon jellemző rám a kíváncsiság, életemnek volt néhány olyan szakasza, amikor nem pedagógusként dolgoztam, noha a zene olyankor sem hiányzott az életemből. Ezen időszakban szerzett tapasztalataimat is igyekszem integrálni a tanításba.

Az eltelt évek alatt minden korosztállyal szívesen foglalkoztam, csecsemőkorútól a felnőttig.

Kezdettől fogva fontosnak tartottam az éneklés örömének megtapasztalását, kreativitásunk kibontakoztatását, saját hangunk (az életerőnk ) megtalálását.

Igyekeztem nyitott szemmel, kíváncsisággal tekinteni minden lehetőségre (kurzusra, képzésre, technikára), ami ezt hivatott segíteni, s mihamarabb beépíteni a pedagógiai munkásságomba.

Csodálatos látni, amikor gyerekek-felnőttek egyaránt változnak-fejlődnek, kinyílnak az éneklés, a zene hatására. A zene nem mindenkinek a hivatása, de mindenkinek lehet egy eszköz, amit használhat a szabad önkifejezésre.

Ennek a lehetőségnek a felfedezésében szeretném segíteni a gyermekeket az Új Budai Alma Materben is!

 

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309 73 53

E-Mail: kuszkohenrietta@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál