Korbéli Anna

Korbéli Anna

biológia- és földrajztanár

Célom, hogy a diákokban fenntartsam a lelkesedést a természettudományok iránt és megismertessem velük a természet rejtelmeit, amely során mindenki megtalálhatja a leginkább neki megfelelő fejlődési útját és érdeklődési körét.

Korbéli Anna vagyok, biológia-földrajz szakos tanár, diplomámat az ELTE Természettudományi Karán szereztem. Gyermekként nagy hatást gyakoroltak rám általános iskolai, később pedig gimnáziumi tanáraim. A pályaválasztásnál nem volt kérdés, hogy milyen szakon tanuljak tovább, mindenképp tanár szerettem volna lenni. A gimnáziumi évek alatt körvonalazódott bennem, hogy leginkább a természettudományok érdekelnek, így a biológia és a földrajz szakot választottam.

Az iskolai éveim alatt hobbiként zongoráztam és néptáncoltam hosszú éveken keresztül, ma szabadidőmet legszívesebben a természetben töltöm.

Célom, hogy a diákokban fenntartsam a lelkesedést a természettudományok iránt és megismertessem velük a természet rejtelmeit, amely során mindenki megtalálhatja a leginkább neki megfelelő fejlődési útját és érdeklődési körét.

Nagy izgalommal várom az új tanévet! Úgy gondolom, jó lesz ebbe a közösségbe tartozni, ahol fontos az összetartozás, a fejlődés és az innováció.

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: korbelianna@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál