Pázmándi-Szakács Andrea

Pázmándi-Szakács Andrea

tanító, fejlesztőpedagógus

Ebbe az iskolába 2008 szeptemberében érkeztem. Jelenleg támogató tanárként és fejlesztő pedagógusként vagyok jelen az iskola életében
Fontos feladatomnak tartom, hogy a gyermekek szeretetben gazdag, egyéni bánásmódban részesüljenek. Igyekszem a rám bízott gyermekeket képességeikhez mérten a legtöbb tudás birtokába juttatni.

DSC_8681ffPázmándi-Szakács Andrea vagyok. 2000-ban szereztem a diplomámat a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. Még abban az évben elhelyezkedtem, egy negyedikes osztály napköziseként.  Rá egy évre megkaptam életem első nagy kihívását, 25 elsős tanító nénije lettem, ahol osztályfőnökként valamennyi tantárgyat tanítottam.  Munkám során egyre több olyan gyermek került a látóterembe, akiknek az olvasás, az írás megtanulása nehézséget okozott, ezért jelentkeztem a Bárczi fejlesztő képzésére. Közben kopogtatott a gólya, így kisfiam nevelése közben anyaként is sok-sok tapasztalatot gyűjtöttem, s teszem ezt  azóta is nap, mint nap.
Ebbe az iskolába 2008 szeptemberében érkeztem. Jelenleg támogató tanárként és fejlesztő pedagógusként vagyok jelen az iskola életében
Fontos feladatomnak tartom, hogy a gyermekek szeretetben gazdag, egyéni bánásmódban részesüljenek. Igyekszem a rám bízott gyermekeket képességeikhez mérten a legtöbb tudás birtokába juttatni.

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: pazmandiandi@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál