Gróf Kata

Gróf Kata

zongoratanár

Kilenc évesen az első zongoraórán, egy néma hangszeren ismertem meg a billentyűzetet és a törzshangokat. Vidáman indultam hazafelé, hogy elmondhassam szüleimnek mit is tanultam, mikor a lépcsőházunkban megláttam egy várakozó pianínót. Tudtam, éreztem, hogy ez az én hangszerem lesz …

Kilenc évesen az első zongoraórán, egy néma hangszeren ismertem meg a billentyűzetet és a törzshangokat. Vidáman indultam hazafelé, hogy elmondhassam szüleimnek mit is tanultam, mikor a lépcsőházunkban megláttam egy várakozó pianínót. Tudtam, éreztem, hogy ez az én hangszerem lesz.

Így kezdődött minden, boldog voltam!

Matematika, ének–zene szakon végeztem a Janus Pannonius Tudomány Egyetem Tanárképző Karán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi tagozatán, zongoratanár – kamaraművész diplomát szereztem. Tanáraim Forgó György és Bánky József voltak. Nagykanizsán, egykori iskolámban kezdtem tanári pályám, 1998-ban. Az ott eltöltött tizenkét év lehetőséget adott, hogy fejlődjek mind pedagógusként, mind előadóként. Fontosnak tartom a művészeti nevelést, ezen belül a zenei képzést, mivel az élet számos területén pozitív hatást gyakorol a gyermekek fejlődésére. Figyelembe véve a növendékek egyéni képességeit, segítséget szeretnék nyújtani egy olyan tanulási folyamat elsajátításában, melynek hatására a tanulók az évek során önálló, kreatív és igényes munkára lesznek alkalmasak. Ennek a folyamatnak fontos része a „kísérletezés”, a közös gondolkodásra való törekvés és az egyéni hangvétel keresése. Így érzelmileg is különleges kapcsolat alakulhat ki növendék és tanára között. Bizalom és kölcsönös odafigyelés. Gyerekek között lenni, megtalálni a hozzájuk vezető utat és általuk mindig megújulni nagy öröm számomra.

Hivatásom mellett, amikor tehetem, kertészkedem, futok és biciklizem. Ehhez a legkedvesebb hely számomra Balatonszemes. Van egy csodálatos felnőtt gyermekem.

Szeptembertől lesz egy almafám is, sok kis új almával!

 

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: info@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál