Csemer István

Csemer István

zongoratanár

Úgy hiszem, hogy a rendszeres zenélés és zenetanulás elősegíti a harmonikusabb személyiség kialakulását, fejleszti a kreativitást és az önkifejezést. A zene minden gyermek számára egy örömforrás, életre szóló belső erőtartalék- miként más művészetek- a teljes emberré válás nélkülözhetetlen feltétele, alapja, tápláléka, ha Kodály Zoltánt idézzük. Úgy gondolom, hogy az iskolában zenéléssel és zenetanulással töltött idő feltölti, felfrissít, gazdagítja a gyerekeket, érzelmileg és értelmileg egyaránt.

Zenei tanulmányaimat klasszikus zongora szakon a városi állami zeneiskolában 7 éves koromban kezdtem el zenész család sarjaként. Már korán megmutatkozott tanulmányaim alatt a rögtönzés, mint adottság, a klasszikus zenei darabok interpretálása mellett. Tíz éves koromban megérintett az amerikai pop és jazz világa. Akkor határoztam el, hogy zongora tanulmányaimat más műfaji területen is folytatom. 1987-ben az akkori budapesti OSZK zeneiskolában hivatásos zenész kategória vizsgát tettem. Tanáraim voltak Dr. Garay Attila és Szakcsi Lakatos Béla. 2000-ben felvételiztem a bostoni Berklee College of Music zenei egyetemre, ahol magas ösztöndíjjal felvételt nyertem jazz zongora, zeneszerzés és előadóművész szakokra. Klasszikus és jazz zongora tanulmányaimat párhuzamosan folytattam és 2004-ben vehettem át diplomámat. Olyan híres professzoroktól tanulhattam, mint pl. Raymond Santisi, aki Diana Krall jazz énekest es Keith Jarret jazz zongoraművészt is tanította, valamint László Gardony tanár, aki nemzetközileg is elismert jazz zongorista és zeneszerző. 2002-ben jelent meg első önálló smooth jazz lemezem „With all my soul” címmel.

Tanulmányaim során végig arra készültem, hogy a megszerzett zenei tudásomat és tapasztalatomat átadhassam a zenét tanuló fiataloknak, akiknek esetleg nincs lehetőségük  külföldi egyetemeken tanulni. Úgy hiszem, hogy a rendszeres zenélés és zenetanulás elősegíti a harmonikusabb személyiség kialakulását, fejleszti a kreativitást és az önkifejezést. A zene minden gyermek számára egy örömforrás, életre szóló belső erőtartalék- miként más művészetek- a teljes emberré válás nélkülözhetetlen feltétele, alapja, tápláléka, ha Kodály Zoltánt idézzük. Úgy gondolom, hogy az iskolában zenéléssel  és zenetanulással töltött idő feltölti, felfrissít, gazdagítja a gyerekeket, érzelmileg és értelmileg egyaránt. A zenén keresztül tudunk szeretetet adni és kapni, ami elengedhetetlen, és a legfontosabb alapeleme létünknek.

A zene elsődleges hivatása az, hogy maradandó élményeket adva a zenét érteni és élvezni tudó, boldog gyermekeket neveljen.

`Csak boldog gyerekből lehet boldog felnőtt, s csak belőlük lehet boldog ország`

Kodály Zoltán

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: info@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál