Összefoglaló az oktatás területén bekövetkezett és tervezett változásokról
Kedves Szülők!
A hírekben sokféle információ kering, így úgy döntöttünk, hogy küldünk egy összefoglalót arról, hogy az oktatás területén a mai napon milyen változások következtek be, illetve mik azok a témák, amikről már hallhattak, de még kidolgozás alatt van.
Az érdeklődők itt tájékozódhatnak, a szülői értekezleten csak a változásokról fogunk beszélni, ahol nincs változás nálunk, annak magyarázatát itt olvashatják.
1. Az oktatásirányítás teljes szervezeti átalakítása – ez minket érint. Reményeink szerint a döntéseknél több teret kap a szakma.
Létrejött az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM), ezzel az oktatás önálló minisztériumi irányítást kapott.
2. A Klebelsberg Központ és a tankerületek átalakítása – minket nem érint
A Klebelsberg Központ szerepe megváltozik, kutató, fejlesztő, szakmai háttérintézmény lesz.
Tankerületi igazgatói posztra nyilvános pályázatokat írnak ki; az új vezetőket 5 évre nevezik ki; a kiválasztásba a helyi polgármestereket is bevonják; a kiválasztásnál a szakmai program és a bizonyítható eredmény hangsúlyosabb lesz. Erősödjön az igazgatók munkáltatói jogköre; az igazgatók közvetlenül bekapcsolódnak be a tankerületi döntésekbe; nő az intézményi szervezeti autonómia.
3. A pedagógusok teljesítményértékelése – ez minket részben érint
Az eddigi teljesítmény értékelési rendszert névlegesen nekünk is kötelező volt csinálni a saját teljesítményértékelésünk mellett. Ezt eltörölték. Abban bízunk, hogy az új rendszer egyszerűbb, szakmailag megalapozottabb teljesítményértékelés lesz, ami akár nálunk is kiválthatja a saját értékelőrendszert, azaz a dupla munka elkerülhetővé válik.
4. Pedagógusbérek– ez részben minket is érint.
Nincs jelenleg változás. A korábbi kormány vállalása miatt volt egy 0,4 százalékpontos bérkorrekció 2026. január 1-jétől visszamenőleg. Ez 1-2000 forint/fő/hó, várjuk továbbra is a bérek érdemi reformját, ami hatással lenne a mi bérrendszerünkre.
5. Pedagógus-továbbképzés – a jelenlegi rendszer visszabontása- ez részben minket is érint.
Ez egyértelműen új kormányzati irány, ugyanakkor nincs kész a jogszabályi változás. A célt nagyon üdvözöljük, miszerint a képzési monopólium megszűnne, és szabadan választhatnak majd a pedagógusok képzéseket. Számunkra eddig is elérhetőek voltak szabadon a képzések, de azok vagy drágábbak voltak, vagy nem voltak akkreditáltatva, így kötelező képzésként nem lehetett teljesíteni.
6. Pedagógusok szakszervezeti és sztrájkjogai– ez minket részben érint
Ez jelenleg előkészítés alatt álló változás. A szakma szuverenitása miatt fontos jog.
7. Iskolakezdési támogatás – ez minket érint
Ez már ténylegesen megjelent. 100 000 Ft iskolakezdési támogatás jár a rászoruló gyermekek után, a teljesség igénye nélkül pl. SNI-s gyermekek; tartósan beteg/fogyatékos gyermekek; egyedülálló szülő által nevelt gyermekek; árvaellátásban részesülők; stb.
8. A 2026/27-es tanév rendje – ez minket érint
Kompetenciamérés – radikális csökkenés a terhekben: 4. évfolyam: szövegértés + matematika; 6. és 8. évfolyam: szövegértés + matematika + természettudomány + idegennyelv mérés lesz.
9. Új NAT – ez minket érint majd
Készül az új NAT, a cél a jelenlegi, 2020-as NAT felülvizsgálata. Reményeink szerint a kompetenciaalapú, tevékenységközpontú, differenciáló és használható tudásra épülő megközelítést hangsúlyozza majd.
10. Érettségi reform – előkészítés alatt, minket nem érint közvetlenül
Különösen a magyarérettségi változása van napirenden, egyértelműbb középszintű követelmények; átláthatóbb feladattípusok; nagyobb magyartanári szakmai szabadság szerepel az ígéretek közt.
11. Gimnáziumi felvételi rendszer – felülvizsgálat alatt, minket is érint majd közvetlenül
12. Iskolaérettségről döntés – előkészítés alatt, minket is érint közvetlenül
Nagyon várjuk, hogy hivatalos legyen a terv, mely szerint visszaállítanák a korábbi döntési modellt, vagyis alapvetően ismét a szülő és az óvodapedagógus dönthetne arról, hogy a gyermek iskolaérett-e. Ezzel megszűnne az a 2020 óta működő gyakorlat, amelyben a további egy év óvodában maradásról az Oktatási Hivatal hatósági eljárásban dönt. Az óvodapedagógus szakmai véleménye ismét sokkal nagyobb súlyt kapna, és a szülő szerepe is erősödne: nem egy központi hatósági döntés határozná meg automatikusan, hogy a gyermeknek iskolába kell-e mennie. A változás célja a kormány kommunikációja szerint az is, hogy kevesebb felkészületlen gyermek kerüljön első osztályba, illetve ne legyen szükségtelenül bürokratikus az iskolaérettség megítélése.
13. Alsó tagozat – „Legyen élmény a tanulás!” – ez minket érint
Ez az új kormány első nagyobb pedagógiai-szakmai ajánláscsomagja. Nálunk minimális változtatás lesz, mert eddig is megvalósultak ezek a pontok. Lássuk pontonkén:
14 pontot tartalmaz, melyek nálunk eddig is megjelentek:
- gyermekbarát iskolakezdés, rugalmas reggeli ráhangolódás;
A reggeli Csevegő ezzel a céllal került programunkba, továbbra is tartjuk.
- rövidebb, akár 35 perces órák és hosszabb tanulási blokkok lehetősége;
Iskolánkban nincs csengő. A rugalmas óraszervezés nálunk a pedagógusok alapjoga. A gyerekek figyelmi kapacitásának változására, és az alsósok életkori igényeire álláspontunk szerint NEM az egységes rövidebb óratartás ad megoldást, így az iskola délelőtti tanóráinak rendje nem változik. A tanítók –ahogy eddig is- a saját óráikat szabadon kezdték, szakították meg játékos feladatokkal, építettek bele mozgásos feladatokat, vagy szükség esetén tömbösítették azokat. Az ebéd előtti és utáni tanórák eleve 40 percesek az iskolánkban, ezek eleve nem is lehetnek hosszabbak. Továbbra is fontos igazodási pont marad az alsósoknál is a betanítók (angol, tánc, ének, tanulásmódszertan, gondolkodóra, infó) órakezdése, ez marad minden egész órakor. A tanítók saját óráik tekintetében teljes szabadságot élveznek.
- hosszabb mozgásos szünetek;
A tanítási órák között minimum 15 perc áll rendelkezésre, az udvari szünet kötelező, hacsak nem szakadó eső van. Minden alsós osztálynak minden napban van hosszabb szabadidőre lehetősége, ahogy eddig is.
- rugalmasabb óraszám- és tartalomelosztás;
Az iskola saját órarendje eddig is kihasználta a lehetőségeket. A hivatalos órarend nem tud változni addig, míg a NAT nem változik.
- komplex projekt- és élménynapok;
Ezzel eddig is éltünk, nagyon hasznosnak tartjuk. A változás azt teszi lehetővé, hogy ezekből több „hivatalosan” is dokumentálható lesz. (pár példa: szülők hete, Mézerdő méhészet, jeles napok programjai, English fair, stb.)
- rendszeres tanórán kívüli tanulási helyszínek;
Hiszünk a tantermen kívüli tanulásban, az idei tanévben is lesznek iskolán kívüli programok alsóban és felsőben egyaránt.
- az alsós házi feladat észszerű korlátozása;
Üdvözöljük ezt a változást, és magunkra nézve is szigorítunk. Alsó tagozaton a hétvégék egységesen leckementesek lesznek. Kivételt a versenyfeladatok gyakorlása, a napi 10 és olvasás jelent. Nem szeretnénk a hétvégi házi kiváltását fix szorgalmikkal. A hétköznapokban megtartjuk az önálló munka, az önálló tanulás jelentőségét.
- fejlesztő értékelés erősítése;
Megtartjuk az egész iskolánkban a Tudósítót. Felsős vizsgáknál továbbra sem érdemjeggyel, hanem szöveges, fejlesztő értékeléssel élünk. A hétköznapokban az iskola célkitűzéseivel összhangban a továbbiakban is keressük azokat a helyzeteket, ahol az érdemjeggyel történő értékelés mellett egyéb értékelési formákat használunk. Alsóban marad a szöveges értékelés az érdemjegyek mellett a bizonyítványban is.
- élményszerűbb mindennapos testnevelés;
Ez eddig is kiemelt célja volt az iskolának. Idén is kb. 15 féle mozgásforma érhető el.
- művészeti nevelés erősítése;
Ez iskolánk egyik erőssége. A zene mellett a tánc, dráma, alkotás számos formában elérhető szakköröktől kezdve fakultációkon át a tehetségműhelyekig.
- tapasztalati matematika- és természettudományos tanulás;
Ismét egy olyan területet neveztek meg, amiben mi magunk is hiszünk.
Az alsós matek dobozok, a számos eszköz, a rengeteg smart game mind ezzel a céllal használódik.
A természettudományos területen disszonancia van az óraszámi keretek és a nevelési cél között – itt a Csodalabor fakultációk, a fizikai és kémiai kísérletek szakkör, a biosz-kémia kísérletek szakkör, és a számos felsős fakt valamint tehetségműhely teszi igazán tapasztalativá a tanulást. Felső tagozaton az óraszámok is plusz lehetőséget nyújtanak: 5.-ben kettő, hatodikban kettő, plusz a jövőtudomány és hon-és népismeret ad teret a gyakorlatias témafeldolgozásra, 7-8. évfolyamon pedig a heti 6 óra, és a jól felszerelt laborunk biztosítja a feltéteket.
- a délutáni idő gyermekközpontú átalakítása;
A délutánjaink rendje maximálisan gyermekközpontú az alsó tagozaton. A 14-15 közötti sávban csak mozgásos szakköröket választhatnak a kicsik. A kötelező önálló tanulás hétfőtől péntekig 45 percben van jelen a délutánjukban, és számos általuk választott tevékenység színesítheti a napjaikat.
- mindennapos mese/felolvasás;
Tanítóink elkötelezettek az olvasóvá nevelés elve mellett. Eddig is, ezután is rendszeresen része a napoknak az olvasott mese. Nem szükséges számunkra ehhez külön idősávot rendelni, mert akár a reggeli csevegőn, akár bármely tanórán, a délutáni szabadidő idejében vagy a tanszobán a mesének, olvasásnak helye van. Idén is lesznek kampánynapok, amikor flashmob-szerűen népszerűsítjük az olvasást.
- bántalmazásmegelőzés és biztonságos iskolai környezet
Iskolánkban az érzelmi nevelésnek kiemelt fókusza van.
Ezen belül is 3 éve elkezdtünk egy saját pilot programot Turányi Zsófia pszichopedagógusunk vezetésével: minden évben az osztályfőnökök érzékenyítő foglalkozások keretében dolgoznak 1-1 kiemelt területtel a közösségeinkkel. Volt már a düh a foglalkozások központjában, az öröm és hála, míg az idei témánk az elfogadás.
A biztonságos iskolai környezeten új iskolai tanácsadónk Takács Dóra segítségével is fogunk dolgozni, aki a gyerekeknek fog prevenciós foglalkozásokat tartani, illetve a tanári karnak tud segítséget, támaszt adni különböző felmerülő helyzetek kezelésében. Emellett szülői fórumot is tervezünk a segítségével a második félévre a tudatosabb szülői szerepvállalás segítése céljából. Integrált gyermekeink ügyeiben a fejlesztőcsoportunk vezetője Turányi Zsófi fogja továbbra is segíteni a munkaközösség tagjaival karöltve a szaktanárokat, míg külsős szupervízió is segíti az esetkezelést a pedagógusoknak.
Folytatódik több tavaly megkezdett programsorozatunk: Herczeg Attila a felsősöknek és szülőknek segít a digitális világ kihívásaiban, és Kávé, habbal beszélgetéssorozatunkba is izgalmas előadókat várunk.
14. Tankönyvek – a szabadabb választás iránya – előkészítés alatt, minket is érint közvetlenül
Cél a tankönyvválasztás szabadságának növelése; többféle szakmai és digitális tananyag megjelenése; kompetenciaalapú, korszerű tananyagok támogatása.
15. Pedagógusképzés – előkészítés alatt, minket is érint közvetlenül
Ez szintén a nagyobb, készülő reformok között van, hosszútávon nagyon fontos a szakmánknak.
16. Felsőoktatás – jogszabály-előkészítési szakasz, minket nem érint közvetlenül
17. Szakképzés – előkészítés alatt, minket nem érint közvetlenül
18. „Gyermekek és diákok hangja” – minket is érint közvetlenül
Az iskola kibővíti a Perpatvart és a diákigazgatóválasztási kampányt, tovább erősítjük a vélemények kialakítását és képviseletét.
