Második levél haza
2025.06.12.
A szerda reggelt Dávid bácsi tempójához igazítottuk – ő futott, mi próbáltuk utolérni. Ennyi mozgás után pedig különösen jól esett a reggeli – mintha minden falattal egy kis vajtai életérzésbe kóstoltunk volna bele.A mai délelőtt egyik fénypontja Bene Judit előadása volt, aki nemcsak a kastély falai közé, hanem egyenesen a múltba repített bennünket – időgép nélkül! Megtudtuk például, hogy ez a kastély egyszerre régi és új. A kastélyt Zichy Aladár építtette, de a történet még korábban kezdődött: 1815-ben Pollack Mihály már megálmodta a terveket. Ám ezek a rajzok száz évig szunnyadtak egy fiókban, míg végül 1923-ban előkerültek, leporolták őket, és hopp, fel is épült a kastély itt, a vajtai birtokon. Ez ám az igazi türelemjáték!
A kastélynak négy bejárata van, és tizenkét dór oszlopa, ami nem véletlen: a tizenkét hónap előtt tisztelegnek vele. (Már csak egy szökőnapos verandát kéne hozzáépíteni!)
A cselédek életét a föld alá rejtették – szó szerint. Ott laktak, és a grófi gyerekeknek szigorúan tilos volt lemenni, nehogy útban legyenek. Igazi VIP zóna – csak épp fordítva!
A grófi család hintóval érkezett, természetesen a franciakerten keresztül. Fontos volt az elegancia! A gyerekeknek külön bejáratuk volt, akik öten voltak: három lány, két fiú, és mindegyiküknek külön nevelője volt – úgy tűnik, a “házi tanító” akkoriban nem csak egy YouTube-csatornát jelentett. A gyerekek négy nyelvet beszéltek a magyar mellett – valószínűleg már kisiskolás korban több nyelven kértek uzsonnát.
A kastélyban volt egy szekrénybe rejtett titkos ajtó – amit persze mi azonnal szerettünk volna megtalálni. (Valószínűleg ott van a világ legnagyobb süteménykészlete.) Karácsonykor a fa alá csak könyv kerülhetett – semmi játék, semmi kacat! Szegény grófi gyerekek nem kóstolhattak bele a veszekedésbe a testvérekkel azon, kié legyen a menő LEGO…
A délutáni hőségben nem is vágyhattunk volna jobb programra, mint egy igazi frissítő csobbanásra! Az egész tábor apraja-nagyja birtokba vette a vajtai kastélypark kültéri medencéjét – és onnantól kezdve a vízé volt a főszerep.
A délutánunkat egy igazán mókás kulturális kaland színesítette: megnéztük az Aranyszamár Színház „Szamarabb a szamárnál” című előadását. Egy kis csacsisággal a művelődés gombócai is jobban csúsznak.
Az esti, szokásos számháború előtt kihirdettük a keddi, fergeteges Táncláz győzteseit. Mindenkinek szeretettel gratulálunk!
A mai napunk is remekül alakult. Most elbúcsúzunk, mert erőt kell gyűjtenünk a holnapi bátorságpróbára! Holnap jelentkezünk. Szép álmokat kívánunk!
