Zenélek, mi mást csinálhatnék?

Zene habbal 1Az iskola új, félévente jelentkező sorozatot indított „Zene habbal” címmel. A teázós-kávézós-sütizős beszélgetéseken egy-egy zenészt látunk vendégül, aki mesél pályájáról, gondolatairól, élményeiről. Így lehetőségünk nyílik kicsit belelesni a zenészek életébe és világába. Az első est vendége október 7-én Szilágyi Orsolya klarinét- és basszusklarinét művész, tanár volt. Persze a beszélgetés mellett a hangszerek is megszólaltak, klarinét-zongorás művek hangoztak el, Robi bácsival együtt. A zenetörténet szinte minden korszaka megjelent, az angol barokk szerző Henry Eccless, a romantikus Schumann, a XX. századi Poulenc művei mellett Lovreghio Traviata-fantáziája is műsoron volt, majd meglepetésként klezmert is hallhatott a közönség.A beszélgetés rövid összefoglalója.

 

-          Mióta zenélsz?

-          Gyerekkorom óta. Zenész családban nőttem fel, apám is zenélt, anya a pécsi Pannon Filharmonikusok hegedűse volt. Hozzám mégsem a hegedű, hanem a klarinét került közel, nagyon fiatal koromban. A zeneiskola után rögtön Budapestre jöttem, felvettek a Bartók konziba, onnan mentem tovább a Zeneakadémiára. Közben néhány évet Kanadában tanultam, majd mikor visszajöttem, befejeztem a zeneművészetit.

-          Utána rögtön elkezdtél tanítani?

-          Igen, azonnal. Szeretek tanítani, nagyon jó látni, ahogy egy fa cső és sok billentyű életre kel és hangokkal telik meg a gyerekek keze alatt. Örömteli, ahogy felfedezik saját képességeiket, érdeklődnek és fejlődnek. Ráadásul én is nagyon sokat tanulok tőlük emberileg, hiszen a gyerekek nagyon őszinték – ha valamit rosszul csinálsz, azonnal megtudod tőlük. Ezáltal nem csak a tanítványaim, de én is folyamatosan fejlődök.

-          Hol zenélsz vagy zenéltél?

-          Jelenleg a változó kamarazenélések mellett a Nemzeti Filharmonikusoknál kisegítek, a Nagymarosi Fúvószenekarban játszom, és egy blues együttesben. De sokfelé megfordultam, nagyon szerettem a Voce d’Amore klarinét zenekart és a Klezmer R’s együttest, sajnos ezek már nem aktívak, csak néha állnak össze.

-          Hogyan fér bele mindez az életedbe?

-          A nap 24 órából és az alvásból áll.

-          Játszol más hangszeren is?

-          Igen, amit a kezembe adnak. A fúvós hangszerek mellett komolyabban a gitárral foglalkozom, de tűrhetően elboldogulok a zongorán is, csak kicsik hozzá a kezeim.

-          Ha jól tudom, nem veted meg a kétkezi munkát sem. Ez jót tesz a kéznek?

-          Valóban nem vetem meg, néha vannak belőle kisebb sérülések. Viszont sokkal jobb megvenni a szükséges anyagot az otthoni gerendázáshoz, tetőfedéshez és egyéb munkákhoz, megcsinálni saját magam, mint kiadni a munkát. Jó időtöltés, és így legalább azt is tudom, hogy rendben kész van. Az egyetlen, amit nem csinálok meg, az a villanyszerelés – túlságosan ráz az áram.

-          Az árvíz idején Nagymaroson voltál…

-          Igen, biztos láttátok a híreket, ott volt a legnagyobb gubanc. Az egyik legveszélyeztetettebb részen homokzsákoltunk napokon keresztül. Folyamatosan ment a munka, négy órákat aludtunk. Leírhatatlan élmény volt, elképesztő, ahogy az ember találkozik a természet erejével. A mobilgát teteje jóval magasabban volt, mint én, és két centin múlott, hogy nem jött a víz. Sajnos egy motorcsónak nekiment, négy ember tartotta a hátával a meggyengült részt, amíg javították és kimentették az emberek nagy részét, de reggelre fel kellett adni és betört a víz. Életre szóló tapasztalatot kaptam kitartásból, összefogásból és akaraterőből ez alatt a pár nap alatt. Kívánom mindenkinek, hogy egyszer az életében éljen át egy ilyet, borzasztóan megerősít lelkileg. Ilyenkor azt is átgondolja az ember, hogy mennyin múlott az, hogy én ma itt vagyok és beszélgetek veled. Értékesebbé válik az élet minden perce.

-          Visszatérve a zenére: klasszikus vagy könnyű?

-          Mindkettőben megvannak a nagyon igényes műfajok és művek. Mindkettő fontos. Én mindig is klasszikus zenész leszek, de nem vetem meg a könnyedebb muzsikát sem.

-          Nemrég teljesült egy álmod…

-          Rockermerci, igen. Sikerült szert tennem egy 30 éves Mercedes 230-as modellre, nagy vágyam volt! Egyik kis tanítványom azt mondta: „Orsi néni, ez egy Rockermerci, mert úgy csörög-csattog, mint egy rock-banda”. Így lett a neve Rockermerci.

-          Akkor zenéljünk egyet befejezésül?

-          Igen, zenéljünk, én mindig zenélek. Mi mást csinálhatnék, ez az életem.