Vers- és prózamondó verseny

Február 12-én megrendezésre került a Vers- és prózamondó verseny a 0-4. évfolyamok számára.

ovisokÓvodásainkhoz már a délelőtt folyamán ellátogatott a 3 fős zsűri. A gyerekek és a csoportszoba is ünnepi hangulatban várta őket. A Zöld Alma csoportból 10, a Piros Alma csoportból 3 gyermek nevezett a versenyre. Bár a betegségek helyenként közbeszóltak, de így is sok, szép előadást hallhatott a közönség. A gyerekek izgatottan, de bátran és hangosan mondták el választott verseiket.

A zsűrinek nehéz dolga akadt, de a végén megszületett az eredmény: az első helyen Pál Bálint, a második helyen Tóth Virág, harmadikként pedig Vezse Simon végzett.

Szívből gratulálunk a győzteseknek és minden résztvevőnek!

Az idei alsós szavalóverseny igazi búvárkodás volt a költészet kincsei közt. Az összes induló megmártózott a nyelv tengerében. A 48 versenyző nagyon régóta várt a csobbanásra és semmilyen betegség nem szegte kedvüket.

alsosok

Az elsősök és a másodikosok hatalmas raja rövidebb verseket mondott. A harmadikosok és negyedikesek kisebb létszámban szórakoztatták a kicsiket ugyan, de angolna hosszúságú verseket mondtak. Egyénre szabott versválasztásaival mindenki fényt hozott a délutánba, de voltak, akik valódi igazgyöngyöket hoztak fel a mélyről első díjak formájában. Ezáltal pedig bejuttatták magukat a kerületi verseny fordulójába is.

Így képviselhette magát Tóth Liza, és Kriván Lili a 3. évfolyamról, Hanusovszky-Kiss Dávid és Zentai-Galló Nilla a 4. évfolyamról. A kerületi találkozó sem múlhatott el éremeső nélkül: Kriván Lili 2. helyezést, Hanusovszky-Kiss Dávid 3. helyezést ért el. Kimondottan büszkék voltunk rájuk!

Várunk szeretettel jövőre is minden kedves érdeklődőt egy kis fürdőzésre az anyanyelv tengerébe!