Gondolkod-óra

Láttátok már ezt a kisfilmet?

Tél elején járt iskolánkban módszertani workshop-ot tartani Paul Cleghorn és felesége Doris, akik az általunk is tartott  Gondolkod-órák eredeti tankönyveit írták. Látogatásuk nagy lendületet adott nekünk, hogy a megkezdett munkát folytassuk, sőt a módszert igyekszünk az iskolai életünk egyéb területeire is kiterjeszteni.
Ennek lényege, hogy a világszerte sokat kritizált információ-alapú oktatási rendszereket kiegészítve felébresszük a gyermekekben a gondolkodás vágyát, ehhez módszereket tanítsunk nekik, ez irányú képességeiket fejlesszük. Ennek birtokában pedig a megkerülhetetlen információ mennyiséget hatékonyabban és összefüggéseiben sajátítsák el.
Mindezek mellet nagy hangsúly helyeződik az érzelmi intelligencia fejlesztésére, mely a sikeres és boldog élethez, valamint a jól működő közösségek kialakulásához elengedhetetlen.

Íme egy kis ízelítő abból, hogy hogyan látják gyermekeink a ezeket az órákat:

„Ez egy nagyon jó tantárgy, mert:
-          fejleszti a figyelmet,
-          megbeszéljük egymás ötleteit,
-          nincsen olyan, hogy rossz válasz,
-          az óra elején 2 percig el tudok lazulni és ha pl. ideges vagyok, akkor lenyugszom (én ezt máskor is szoktam használni)
-          jó szokott lenni a téma,
-          szeretem még ha csoportban/párban dolgozunk.”

„Szeretem ezt a tantárgyat. Nagyon jó történeteket olvasunk. Megbeszéljük, hogy ki mit érez a szöveg után az osztály iránt, vagy a családban a szövegben hallgatott dolog szerint. Eddig szerintem a türelem megbeszélése volt a legjobb. Vagy a becsület és még az, hogy valaki, ha valamire gondol, vagy érez valamit a szívében, akkor milyen álarcot visel, boldog, szomorú, meglepett, haragos. Meg kell gondolni, hogy mit mondunk, odafigyelni mit kérdeznek. Óra eleji gyakorlatot is nagyon szeretem. Bár nem értem, hogy a gondolkodó óra miért nem több mint 45 perc.”

„A gondolkodó órának nagyon sok értelme van. Sokat fejleszt minket és egyben gyorsan tanít.
Elgondolkozzunk olyan dolgokon, amelyek az egész életünkben felmerülhetnek. Azt szeretem ebben az órában, hogy többet beszélhetek, mint bármely másik órán, és mindenkinek lehet más véleménye (míg matek órán a 2+2 az csak 4 lehet 12, vagy 5 nem).”

„Ez a tantárgy mindig izgalmas, főleg a történetek, amikben tanulságok vannak. Jó, hogy ehhez a tantárgyhoz nem kell kipihentnek lenni és nem is kell rá készülni, nem is kapunk jegyeket, meg nem írunk dolgozatokat. Nem kell egy témához nagyon szorosan kötődötten beszélgetni.”

„A gondolkodó óra én szerintem jó. Mert tök jó hallgatni másnak a véleményét a fogalmakról. Pl.: Mit jelent az, hogy valaki bölcs? Ez egy nehéz kérdés, mert valamikor nincs benne jó válasz. Én szerintem egy hasznos, gondolkodtató, kikapcsolódási óra. Szerintem az osztálytársaim is szeretik ezt az órát, mert ez egy élvezetes óra.”

„Megismerjük a különböző érzéseinket. Picit nehéz, hogy sok dolgot kell megfogalmazni. Nagyon izgalmas, jót tesz az elején a meditálás, ez segített máskor is. Sok dolgot, amit nem tudtam eddig magamról, megtudtam. Szerintem nagyon fontos ez. A konfliktus feldolgozásban is segít.”

„Segít a tanulásban és megtanít koncentrálni dolgokra, tantárgyakra. Ez a tantárgy szerintem a figyelemről szól és a felnőtt korunk munkájához tartozik ez a tantárgy.”

„A Gondolkod-órán megtanulunk egy dologra figyelni és azért szeretem, mert sosem unatkozom.”

„Segít a felnőtt korunkba. Szerintem arra jó, hogy megtanulunk kerek mondatban válaszolni. Azért szeretem, mert elmondhatom a gondolataimat, és még arra is jó, hogy ne vágjunk egymás mondataiba.”

„Szerintem azért jó a Gondolkod-óra, mert ott ki tudjuk ereszteni magunkból, ami nyomaszt téged. És fejleszti az odafigyelést. Én azért szeretem, mert ezen az órán feltétlenül figyelnek erősen.”

„Megbeszéljük mi a rossz és mi a jó. Egy kicsit tanulni is lehet benne, meg egy kicsit jobbak is vagyunk tőle. Azért jó, mert lenyugszunk. Hogy egyszerre csak egy dologra figyelünk oda. Gondolkodni, következtetni tanulunk. Azért szeretem, mert kell gondolkodni és mert érdekes.”