Nagy Alexandra

Nagy Alexandra

tanító

Fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel partnerként tekintsünk egymásra, hiszen a közös munka így lehet a leghatékonyabb. Amit pedig egymástól tanulunk, az megfizethetetlen.

Nagyszerű érzés látni azt, hogy a gyermekek honnan hova jutnak el. Szeretném a gyerekeknek a lehető legtöbbet átadni és hiszem, hogy a játékos nevelés, oktatás, fejlesztés nagyon fontos, mivel a gyerekek a játékok által ismerik meg önmagukat és egymást.

DSC_9800ff1991-ben születtem Budapesten. Miután leérettségiztem egyenes út vezetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító szakára.

Szerencsésnek érzem magam, hogy bizalmat kaptam az intézménytől és részese leszek az iskola mindennapjainak.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel partnerként tekintsünk egymásra, hiszen a közös munka így lehet a leghatékonyabb. Amit pedig egymástól tanulunk, az megfizethetetlen.

Nagyszerű érzés látni azt, hogy a gyermekek honnan hova jutnak el. Szeretném a gyerekeknek a lehető legtöbbet átadni és hiszem, hogy a játékos nevelés, oktatás, fejlesztés nagyon fontos, mivel a gyerekek a játékok által ismerik meg önmagukat és egymást.

Diákéveim alatt sok mindenben kipróbálhattam magam, többek között volt alkalmam táboroztatni, ami mindig nagy élmény volt számomra. Alkalmanként van lehetőségem sportrendezvények szervezésében és lebonyolításában részt venni, ami mára már a hobbimmá vált. Ezenkívül szabadidőmben szívesen sportolok vagy társasjátékozom a barátaimmal.

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: nagyalexandra@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál