Mózes Gitta

Mózes Gitta

zeneiskola-vezető

Az általános iskolai énekoktatásban megpróbáltam egy merőben új módszertant alkalmazni, mely úgy tűnik, kiállta az idő próbáját és nagyon jó eredményre vezetett. Tervem a következő volt: legyen a zenélés olyan természetes a gyerekek életében, akárcsak a levegővétel. Mi, zenetanárok összefogtunk: amit egyéni órákon tanultak a hangszeren a gyerekek, azt behozták énekórára, ahol mindenkinek igyekeztem hangszert adni a kezébe és együtt zenélésre, egymásra figyelésre, közös értékteremtésre tanítottam őket.

„Legyen a zene mindenkié!” Kodály ezen szavaival ugyan sokszor találkozik az ember, de mikor zenetanárként ennek minőségi kivitelezésére törekszik, hamar akadályokba ütközhet.

2010-ben, mikor az Újalmába jöttem tanítani, nagy lehetőséget kaptam: támogatást a vezetőség, kollégák és szülők részéről ahhoz, hogy Kodály eme híres mondását a legjobb tudásom szerint tudjam kibontakoztatni.

Az általános iskolai énekoktatásban megpróbáltam egy merőben új módszertant alkalmazni, mely úgy tűnik, kiállta az idő próbáját és nagyon jó eredményre vezetett. Tervem a következő volt: legyen a zenélés olyan természetes a gyerekek életében, akárcsak a levegővétel. Mi, zenetanárok összefogtunk: amit egyéni órákon tanultak a hangszeren a gyerekek, azt behozták énekórára, ahol mindenkinek igyekeztem hangszert adni a kezébe és együtt zenélésre, egymásra figyelésre, közös értékteremtésre tanítottam őket. Ahogy múltak az évek és a gyerekek egyre ügyesebbek lettek a hangszerükön, szinte már minden énekóránk több gitárosból, furulyásból, zongoristából és – nem mellesleg csillogó szemű – énekesből állt. Igazi, inspiráló, örömzenélések születtek amellett, hogy a tananyagot is szépen elsajátították a fiatalok.

Ugyancsak lehetőséget kaptam arra, hogy az iskola Calippo gyerekkarát megalapítsam, mellyel a kerületi versenyeken rendre arany minősítéseket kaptunk. Különböző hangszeresekből megalakultak az első zenekarok is. Mikor a törvény heti 1 énekóráról 2-re emelte az elsősök óraszámát, elkezdtem minden tanórán hangszert is tanítani a gyerekeknek, hol furulyát, hol ukulelét, ezzel biztosítva, hogy valóban minden gyerek átélhesse a zenekar adta lehetőségeket.

Koncerteket szerveztünk, zeneiskolát minősítettünk, újabb és újabb hangszereket vásároltunk, kaptunk.

A vezetői, zenetanári és szülői összefogás hatása elsöprő volt.

Míg egy átlagos általános iskola tanulóinak mindössze 8%-a tanul szabadidejében bármilyen zenét, addig a mi iskolánkban ez a szám a 2015/2016-os tanévre elérte a 75%-ot és tovább emelkedik. Újabb és újabb zenetanárok jöttek, hogy tovább inspirálják a gyerekeket, akik mindeközben már nem csak 1, hanem átlagosan heti 2-3 zenei foglakozás lelkes résztvevői is lettek. Szülők, és nem zenész kollégák kapcsolódtak be az iskola zenei vérkeringésébe, hogy részesei lehessenek a közösségi zenélésnek.

Az én feladatom az iskolában, hogy ezt a módszertant őrizzem, átadjam és a zenetanárokat összefogjam. Az Újalma Zeneiskola vezetőjeként olyan zenetanári csapatot állítottam össze, akik igazi zeneszeretetet adnak át a gyerekeknek. Inspirálják őket, nagyot alkotnak velük. Nem csak remek zenészek, hanem jó emberek és jó pedagógusok is.

Csekély szabadidőmben is mi másnak, mint a zenének hódolok, a Magyar Vöröskereszt Kórusának vagyok vezetője, illetve a Pop-Rock Tábor egyik megálmodója, mely nagy népszerűségnek örvend a gyerekek és szülők körében.

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: mozesm@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál