Lencsésné Katona Alíz

Lencsésné Katona Alíz

magyar- és történelemtanár

Azért szerettem bele ebbe az intézménybe, mert itt nemcsak a gyerekek személyisége teljesedhet ki, hanem a tanároké is. A rengeteg program a mi sokszínűségünket is tükrözi. Az iskola is fontosnak tartja és támogatja szakmai fejlődésünket. A gyerekekkel, szülőkkel való közvetlen, személyes kapcsolat nélkül el sem tudnám képzelni a hatékony munkát.

Lencsésné Katona Alíz vagyok, magyar-történelem szakos tanár. Debrecenben születtem, itt is érettségiztem. A tanárképző főiskolát Szegeden végeztem el a 90-es évek közepén. A közoktatásban öt évet töltöttem.  2003 óta dolgozom magániskolában. A történelem és a magyar tanítása mellett többször voltam osztályfőnök, a beiskolázásért és a felsősökért felelős tanár, számtalan projektben vettem részt, sok diákot vittem szaktantárgyi versenyekre, ezeken  nagyon szép eredményeink is születtek. Az utóbbi éveket otthon töltöttem két kisfiammal. Idén támogató tanárként fogom segíteni a kollégáim munkáját.

Azért szerettem bele ebbe az intézménybe, mert itt nemcsak a gyerekek személyisége teljesedhet ki, hanem a tanároké is. A rengeteg program a mi sokszínűségünket is tükrözi. Az iskola is fontosnak tartja és támogatja szakmai fejlődésünket. A gyerekekkel, szülőkkel való közvetlen, személyes kapcsolat nélkül el sem tudnám képzelni a hatékony munkát.

Elérhetőségeim

Telefon: 06 1 309-73-53

E-Mail: katona@ujalma.hu

Szívesen tartaná a kapcsolatot velem Facebook-on is?
Itt megtalál