Iskolánk sportélete

A karatésok sem tétlenkedtek az utóbbi időben!
Mint az már a hírhozó legutóbbi számában is olvasható, a csapatbajnokságon induló negyedik és harmadik osztályos diákok is hozzájárultak ahhoz, hogy a Budai XI. Sportegyesület idén is megnyerje a Csapat Magyar Bajnokság legeredményesebb csapatának járó kupát!
Benji, Berti, és Gergő a legutóbbi, Pusztaszabolcsi versenyen is eredményesen szerepelt! Mind a formagyakorlatuk, mind a küzdelmük láthatóan sokat fejlődött az utóbbi időben!

Mellettük Zsiga Levente vett részt a versenyen a harmadik osztályból, egy jól sikerült küzdelemmel. Új belépőként Czibula-Mester Szilárd is megmutatta, hogy mit tanult az edzéseken. Első versenyén több pontot is szerzett, ez pedig egészen kiváló eredmény!

 

Az egyéni sikerek mellett, a legeredményesebb csapatnak járó kupát is elhoztuk erről a versenyről!

Jómagam két első és egy második helyezéssel erősítettem a csapatot.

Az év végén sem fogunk unatkozni! Hamarosan Jön a Mikulás kupa, valamint a hagyományos téli övvizsga, és edzőtábor.

Kovács Bertold:
Csapatbajnokság, Pusztaszabolcs:formagyakorlat-III.,  küzdelem – II. helyezés

Kremmer Benjamin:
Csapatbajnokság, Pusztaszabolcs:formagyakorlat-II.,  küzdelem – III. helyezés

Gáspár Gergő:
Csapatbajnokság, Pusztaszabolcs:formagyakorlat-I.,  küzdelem – III. helyezés

Zsiga Levente:
Pusztaszabolcs: formagyakorlat-III.,  küzdelem – II. helyezés

Czibula Mester Szilárd:
Pusztaszabolcs: formagyakorlat-III.,  küzdelem – III. helyezés