Első levél- Balatonlelle

Sziasztok!

img_2205Kicsit későn írunk, mert annyi dolgunk volt ma, hogy csak na. 10-kor már az első busz megérkezett, és mi se sokkal később. A szállodában szerencsére csak mi vagyunk. Első kihívásként fel kellett húzni az ágyneműket, ezt mondjuk érdemes lett volna videóra venni. Volt, aki még a lepedő működését sem ismerte, nem hogy a paplanra huzat varázslás csodáját.

Aztán indult minden féle móka. A mázlisták rögtön csobbanással kezdték, bár nagyon messze van sajnos a víz, 50 méter…

Zsuzsa néni szokásos fejtágító előadásának hála már mindenki fel tudja, hogy 1. a Balaton a magyar tenger, 2. a déli part is jaj de szép, 3. ha elég kreatívan értelmezzük bármely település tele van érdekesnél érdekesebb felfedeznivalóval.

Kiderült az is, hogy mi mindenre jó a Pet palack azon túl, hogy töménytelen mennyiségű vizet megiszunk belőle: készülhet belőle szélforgó, kis virág, gyerekjáték, pelote, de lehet malacot csinálni belőle, vagy nyomdázni is vele.

A vacsora egész jó volt, sült csirke krumplipürével és ubival, én mind megettem, sőt még szereztem egy plusz combot is. Nyami.

Vacsi után indultunk mesenaplementés-sétahajókázásra, és utána jött eddigi sulis éveink legjobb avatása. Az új gyerekeket és tanárokat, akik először táboroztak velünk felállították egy sorba, mindenki PEZ cukorkát szorított a fogai közé, és a nyolcadikosok vizi pisztoly sorfala előtt kellett végigfutni úgy, hogy a cukorkát se le ne nyeljék, se ki ne essen a fogaik közül, mert különben újra kell menniük J Nézzétek meg a képeket, mindent megértetek.

Na, pusszantás, most megyek mesélni az alsósoknak. Tök cukik, és csak egy-két sírás volt.

Holnapra is küldjétek a jó időt!

Mi