Angyalma

IMG_7937_resizeAz idén igazán nagy szükség volt az összefogásra, hogy az Angyalma küldetése megvalósulhasson. Az indulás előestéjén még 12 ajándék hiányzott, így külön köszönetet érdemelnek azok az anyukák, akik 3-4 csomagot is készítettek utolsó éjszaka, azért, hogy egy gyermek se maradjon ki az ajándékozás öröméből.
Az idén a szegénység és a kilátástalanság szelídebb arcát mutatta ne­künk.
A gyerekeket az otthon vezetői olyan pozitív életszemlélettel terelgetik, hogy mi csak nagy terveket kovácsoló, nyílt tekintetű, mosolygós gye­rekkel  találkoztunk.
Csodálatosak voltak nyolcadikosaink, akik Enikő néni segítségével egy kis színdarabot adtak elő, és utána leültek a gyerekek közé, és figye­lemmel, együttléttel tették az otthonok lakói számára még emlékezete­sebbé az alkalmat.
Egy pár szó essék az ajándékdobozokról:
Ilyen szépen becsomagolt, tartalmas ajándékokat még sohasem vit­tünk, látszott rajtuk, hogy szívből készültek. Nagyon meghatva álltunk ott, ahogy nyíltak a dobozok, és szállt a sok Hűű!, meg a Haa!
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy sikerüljön külde­tésünk, lehetőséget teremteni gyermekeink számára, hogy megtapasz­talhassák milyen jó felelősséget vállalni, segíteni másoknak örö­met szerezni. Így válhatnak iskolánk tanulói is kicsit “Angyalkává”.
Az Angyalma csapat nevében kívánunk békés karácsonyi ünnepe­ket, és sikerekben gazdag új esztendőt!

Szűcs Dóra, Pál Gyöngyi, Kiss Orsi, Roskovics Marianna, Juhász Eni­kő és Császár Marcsa